A pályázat célja | A pályázat bemutatása | Rendhagyó szülői bemutató | Média | Videó | Galéria
A tehetséggondozó programban a közös alkotás, a projektfolyamat részeként újabb és újabb problémák merültek fel, melyeket a tanulóknak együttműködve kellett megoldaniuk. A kihívásokkal való megküzdésben a pedagógus a háttérből segített. A fiataloknál így fejlődött az éntudatuk, önismeretük, problémamegoldó gondolkodásuk, önállóságuk, véleményalkotásuk. A projekt során egy térben/helyiségben a tanulók eltérő tevékenységeket végeztek: az előre lefektetett szabályok mentén így sokszínűség jellemezte ezeket a foglalkozásokat. A makerspace egy olyan közösségi térré vált, ahol a tanulók egy támogató közegben végezhették az általuk választott tevékenységet a pedagógus segítségével.
A foglalkozások központi témája az egykori Pereg (a mai Kaszaper-Végegyháza közötti) település bemutatása a Nagy Gyula Területi Múzeum szakmai támogatása, régészeti feltárása nyomán. A digitális kompetenciák elmélyítéseként az iskola tanulói egy terepasztalt készítettek, mely interaktív módon mutatja be a középkori falu és temploma környezetét pl. a hagyományos anyagmegmunkáló technikák, a 3D tervezés és nyomtatás, a Micro:Bit programozás vagy a digitális történetmesélés segítségével. A terepasztal érzékelők és kijelzők vezérlése micro:bit alapú. Ezen eszköz programozásának megtanulása is a projekt keretében zajlott. A terepasztal elemeinek a megtervezése Tinkercad 3D tervező programmal történt, fizikai előállításuk az iskola 3D nyomtatóival és hagyományos anyagmegmunkáló eljárásokkal készültek.
A tehetséggondozó program része a június 7-én egynapos tanulmányi útra került sor, melyen a csoport ellátogatott a környék kora középkori emlékeihez, így pl. a peregi templomromhoz (Kaszaper), az Árpád-kori Nagykopáncsi kápolnához (Tótkomlós), és a csomorkányi templomromhoz is (Hódmezővásárhely). A kirándulás során a helytörténeti kuriózumok megismerésén túl a tanuk kipróbálták és átélték a gyakorlatban is a geoláda keresés izgalmát (geocaching.hu), illetve az Actionbound applikációval támogatva egy geolokációs játékban vettek részt.
Az iskola eddig is jól felszerelt digitális eszközparkja a projekt révén tovább bővült pl. DJI Osmo Pocket2 gimbal kamerával, fotós állvánnyal, BBC Micro:bit eszközökkel és Micro:bit szenzorkészlettel, valamint egy interaktív online alkalmazással is.
A pályázat sikerrel valósította meg célját: a tehetséges tanulók egy komplex fejlesztő programban vehettek részt, a foglalkozásokon új ismereteket szereztek, fejlesztették képességeiket, kompetenciáikat. Mindeközben a diákok megismerkedtek a múlt egy szeletével: azzal, hogy hogyan éltek a középkorban környékünkön az emberek. Jártasságot szereztek a 3D tervezés és nyomtatás, a programozás és a hagyományos anyagmegmunkáló eszközök használatában, valamint megismerkedtek pl. web2.0-ás internetes felületek használatával is.
Az iskola ezúton is köszöni a Nemzeti Tehetség Program által nyújtott támogatást, továbbá a projektbe önkéntesen bekapcsolódó tehetségsegítők szakmai munkáját, közreműködését.